Péntek este a játszóról hazafelé tartva, azaz sajna elkövettem egy baklövést. Megszokván, hogy nyáron későn esteledik, este 7-kor megkértem Apát, hogy mivel most indul haza a munkahelyéről jöjjön értünk, megvárjuk a játszón. Viszont akkor már sötétedett, így mindenki elment, mi is mentünk volna hazafelé, de nem lehetett, mert ha már elénk csábítottam Apát, nem lehetett nem megvárni. Hát vártuk. Míg összepakoltam Mártont leültettem a padra, mint rendesen. Rendszeresen szokott ücsörögni a padon, a boltban a pulton... Eddig soha nem ugrált, rettentően megbízhatóan vigyázott magára. Most, kis szeleburdi módjára elkezdett ültében pattogni a padon, addig-addig pattogott, míg le nem pattogott a padról és el nem terült mint egy kisbéka.
Esés után, felsírás előtt még annyit meg tudtam állapítani, hogy "huh, szerencsére az arca nem ért földet, azt ügyesen fent tartotta, nagy baj nincs" Aztán gondoltam, hogy az ijedségtől sírva fakadt. Mindez a gondolat tartott addig, ameddig fel nem vettem, rá nem néztem, meg nem láttam szegénykém kis alsó ajkát, mely elég rendesen vérzett. Szegény falatom a fejét ugyan szerencsére nem koppintotta le, de az alsó ajkára, állára ráharapott, így egy elég csúnya sebe lett ott. De nem csak ott fáj szegénynek, ahol a sebe van, hanem az egész alsó ajak része.
